2011 második felétől kezdtem el intenzíven kutatni a soproni várkerületi házak történetét a Soproni Levéltárban. Nagyon érdekeltek az épületek eredeti tervei, az üzletportálok míves grafikái, a korabeli fotók az épületekről és használóikról. Számos korabeli, érdekes tervrajzra, iratra, reklámra bukkantam kutatásaim során. A közel egy éves levéltári búvárkodás után a fenti címmel jelent meg a Várkerület 69. (ma 70.) számú házról írt dolgozatom a Soproni Szemle helytörténeti folyóiratban. Célom az volt, hogy egy várkerületi épület építés történetén, az épület tulajdonosainak, bérlőinek családi történetein keresztül mutassam be a soproni kereskedő utca több mint 200 éves történelmét.
Második emeleti ráépítés 1815-ben
A Várkerület 70. számú ház első tulajdonosa 1790 körül Schneider Mária Zsuzsanna volt. Az 1820-as telekkönyv már Tschurl György Dániel vaskereskedőt jelöli meg házbirtokosként. Feltételezhető, hogy az addig egyemeletes, copf stílusú homlokzattal épült lakóházat az új tulajdonos bővítette egy plusz emelettel.
Az 1815-ben készült emeletráépítést Handler Jakab klasszicista építőmesternek tulajdonítják. A kismartoni születésű Handler 1803-ban kapott Sopronban polgárjogot, atyjától örökölte az építő mesterséget. A második emeleti ablakok alatt egységes könyöklőpárkány húzódik, alatta mindhárom mezőben kötény sasokkal, elosztva az építtető G D T kezdőbetűivel (Georg Daniel Tschurl). A háromtengelyes homlokzatot egytagú főpárkány zárja le, alatta fríz koszorúból és rozettából, valamint az 1815 évszám.
Az első kirakat 1855-ben
Az épülettel kapcsolatos első, a Soproni Levéltárban őrzött terv és kérelem 1853. június 14-i keltezésű. Az első és második emeleti lakások kéményeinek, valamint új belső ajtónyílásainak tervét tartalmazza. A tervlapok szerzője Handler József klasszicista építőmester, Handler Jakab fia. A kérelmen az 1830-as születésű, Tschurl Ferenc neve szerepel – György Dániel fia -, aki már 1850-től volt az épület tulajdonosa.
1855. január 20-i keltezéssel érkezett az Építészeti Bizottmányhoz egy másik beadvány, amelyen Heuffel Károly kereskedő egy fa üzletportál engedélyezését kérte. Feltételezhetjük, hogy ekkor már a Tshurl család a földszinten lévő üzletet bérbe adta. A terven Bergmann C K asztalosmester aláírása szerepel. Az épület teljes földszinti hosszában végigmenő fa portál az épület kétszárnyú bejárati ajtaját is körbeépítette, ezáltal egységes, és nagyobb kirakatfelületet adott a benne működő kereskedésnek. Az üzletportál kb. 30 cm-rel épült a meglévő homlokzati sík elé.
A második fa üzletportál
1910-ben özv. Tschurl Teréz, Ferenc felesége az ingatlan tulajdonosa. Az ő nevéhez fűződik az épülethez kapcsolódó második „kirakatterv”. Készítője a 33 éves Schármár Károly okl. műépítész és építőmester, Schármár János neves soproni építész fia. A földszinten az 55 éve készült fa portált elbontották, s helyette új fa portált készítettek, immár két üzletbejárattal.
Az üzletbérlők a portál terven Trogmayer Gyula bádogos és Trogmayer Károly kefekötő voltak. Az új portálon historizáló stílusjegyek figyelhetők meg, a portál arányai, felépítése, megkomponáltsága a tervező finom arányérzékét, alapos felkészültségét jelzi. Annak érdekében, hogy minél nagyobb kirakatfelületet nyerjen, a tervező a meglévő tégla falpillérek hosszát felére csökkentette, a kétemeletnyi falazat és födém terheit pedig 4 db acélgerendával váltotta ki.
A Trogmayer kefegyár
A Trogmayer kefegyárat 1834-ben Trogmayer Károly alapította, aki 1892-ben halt meg Sopronban. A gyárat fia, az 1841-ben született Károly vette át. Feleségétől, Schneider Teréziától tíz gyermeke született. A kefegyár az alábbi kiállításokon vett részt: 1885. budapesti országos kiállítás, aranyérem, 1901. Soproni Gazdasági Egyesület kiállítása, aranyérem, 1904. kamarai kiállítás, aranyérem.
Károly 1923-ban meghalt, ekkor fia, Ottó kezébe kerül a kefegyár vezetése. Ottó 1889-ben született, nyolcadik gyermekként. Miután kitanulta a mesterséget, külföldre ment ismereteit gyarapítani: Münchenbe, Berlinbe, Olmützba. 1914-ben bevonult, kétszer megsebesült, majd mint őrmester, kitüntetésekkel szerelt le. 1919-ben megnősül, feleségül vette Sárfy Karolint. Három lánygyermekük született: Karolin, Margit és Magda. 1925-ben, Trogmayer Ottó vezetésével is díjat nyer a kefegyár: a kamarai kiállításon aranyérmet.
A Modern Ékszerészház
Az épületről az első fotót Diebold Károly készítette 1935 körül. A képen Trogmayer Ottót és üzletét látjuk jobb oldalt; a kefegyár a hátsó, udvari szárnyban működhetett, a földszinten és az I. emeleten. A bal oldali üzlet felirata: Modern Ékszerészház. A kirakatban különféle órákat, ékszereket vehetünk szemügyre, a másik oldalon, kefegyárhoz illően, különféle kefék, pamacsok, pemzlik sorakoznak, csüngnek egymás fölött-mellett. Az épületben 1935 februárjában óra-, ékszer- és bijouterie-kereskedésre iparjogi engedélyt kapott az 1894-ben, Debrecenben született Spitzer Ignácné Friedmann Szeréna. Férje, Spitzer Ignác aranyműves, 1888-ban született Budapesten; lányuk, Lili, Sopronban született 1932-ben. Az üzletük később az Ötvös u. 11. szám alatt működött.
Stössl Emil óra- és ékszerkereskedése
A következő fotó, melyet ugyancsak Diebold Károly készített, 1936-ban készült. Ezen a képen a baloldali üzlet felett már a Stössl órás, ékszerész feliratot látjuk. Stössl Emil 1900-ban született, Lakompak községben. A Diebold-fotót szemlélve, szinte életre kel a 30-as évek várkerületi hangulata, ahogyan az egymást követő eklektikus fa portálok és kitekert vászon árnyékolóik elevenné, látványossá teszik a korábban egységes, de kissé egyhangú városképet.
Gettósítás, deportálás
A német megszállást követően, 1944 áprilisában sorra jelennek meg a hazai zsidóság gazdasági tevékenységét felszámoló, vagyonát lefoglaló rendeletek. Április 16-án a zsidók vagyonát – ingatlanok, ingóságok, értékpapírok – helyezik zár alá, pár nappal később a zsidó üzleteket és azok árukészleteit foglalták le. A polgármesteri hivatalban 1944. május 1-jén készült, zár alá vett soproni zsidó üzletek listáján 159 üzlet szerepelt, ebből 77 volt a Várkerületen.
Stössl Emil óra- és ékszerkereskedését, árukészletét is zár alá vették, őt magát gettóba zárták, majd 1944. július 5-én, a Déli pályaudvarról deportálták a többi 1800 zsidó áldozattal együtt. Lakhelyét, a Domonkos u. 15. számú házat, melynek tulajdonosa Goldschmied Mátyás volt, berendezésével együtt „nacionalizálták” a többi, 198 zsidó tulajdonú ingatlannal egyetemben. Stössl Emillel egy időben zárták gettóba, majd deportálták az előző üzlettulajdonost, Spitzer Ignácot és feleségét, valamint 12 éves kislányukat, Lilit is. A család egyik tagja sem tért vissza Auschwitzból.
A felszabadulás után
1945. április 1-jén a Szovjet Hadsereg felszabadítja Sopron városát. A Sopronba visszaérkezett deportáltak és munkaszolgálatosok névjegyzékében 183 fő szerepel, ebből 40 nő és 143 férfi. Stössl Emil túlélte a deportálások borzalmait, visszatért Sopronba.
Az 1949-ben készült, Sopron város Építészeti Hivatalának házjegyzéke alapján az épület tulajdonosa Göbölös Árpádné volt, egészen 1952-ig. Az 1952. évi 4. törvény alapján a házat államosították, átkerül a Magyar Állam tulajdonába. Az üzletek nagy részét is ebben az időszakban került állami tulajdonba.
Ritka pillanatot örökít meg a Lenin krt. 70. épületről 1960-ban készült fénykép, amely az Országos Műemléki Felügyelőség Távlati Tervének vizsgálati anyagában szerepel. A földszinti üzletportál már el van bontva, így előtűnik a Schármár Károly-féle, 50 éve készült portál átalakítás mögötti homlokzat, a maga esetlegességével. A szépen megkomponált hajdani portál elfedte a földszinten inkább tartószerkezetként funkcionáló homlokzatot, ahogyan tette ezt a több mint száz éve készült első portál is.
Az emeleti szinteken már az elkészült homlokzat felújítást látjuk. Az előző képekhez képest szembetűnő változás, hogy az eddig inkább egyszínű homlokzaton az épületszobrászati díszek, párkányok, nyíláskeretezések erős kontrasztot képeznek a sötétebb színű homlokzatszínezéssel.
Az amnesztia hete
Az 1966-ban, az „amnesztia hetén” készült fotó bal oldalán megjelenik az épület felújított homlokzata, de rálátunk a többi Lenin körúti házra is. A körutat ellepő gépkocsi áradat az 1956-ban emigrált honfitársaink tulajdona, hiszen abban az időben ennyi nyugati autó nemhogy Sopronban, de még a megyében sem volt. A hazalátogatók a gyermekeknek már Sopron határában cukorkákat, csokoládét osztogattak. Az üzletek fölötti reklámfeliratok az üzletek profilját hirdetik – Népművészet, Háziipar, Papír-írószer, Édesség, Konfekció –, a valamikori bérlők nevei teljesen eltűntek. A régi képeslapokon is látható kockakő burkolat helyén, a fotón aszfaltburkolatot látunk.
Összegzés
Az épület több mint kétszáz éves építéstörténetét, a benne folyó vállalkozások, üzletek, családok, tulajdonosok történeteit olvasva láthatjuk, hogy a II. világháború, valamint az azt követő államosítás nemcsak emberekben, emberéletekben végzett iszonyú pusztítást, hanem az a műszaki, szakmai tudás is elveszett, amely addig a korábbi generációk munkája, tapasztalata során felhalmozódott.
Az épület több mint 130 évig egy polgárcsalád tulajdonában állt. Az üzletek és a műhelyek, valamint az I. emeleti lakás bérbeadása egy iparos család egymást követő generációinak olyan hasznot eredményezett, amelyből az épület fenntartása, jó karban tartása megvalósítható volt. A 40 évig tartó állami gyámkodás időszaka nem kedvezett a magánkereskedelemnek, az 1960-ban elbontott üzletportál helyén 25 évvel később született újabb, a Várkerületre jellemző üzletkirakat.
Téri adottságaiból, helyzetéből fakadóan – a feltöltött várárokra épült, nekitámaszkodva a várfalnak – az épület fölött Damoklész-kardjaként lebegett a várfalsétány megnyitása, hátsó traktusainak az elbontása. Ma az épület telekterülete egybeesik a külső falak által határolt területtel, így udvarral, kerttel már nem rendelkezik. Elveszítette azt a hát(só)teret, amely egy vállalkozás működése számára életbevágóan szükséges. A pinceszintig kiásott hátsó homlokzata – a szomszédos épületekhez hasonlóan – tervezetlen, a várkerületihez képest dísztelen, szinte funkcionalista. A ház kétarcú lett: az utcai a régi, „boldog békeidőket” idézi, a hátsó a kelet-európai szomorúan cifra, huszadik századét.
Dr. Tárkányi Sándor építész, örökségvédő
A teljes tanulmány, hivatkozásokkal együtt az alábbi linken érhető el: http://sopszem.sopron.hu/sopszem//2012-LXVI-3.pdf
