ZSIDÓ EMLÉKHELYEK SOPRONBAN
- Új u. 11., ún. Új-zsinagóga, az Elfeledett Soproniak kiállítás helyszíne, épült 1350 körül
- Új u. 22-24., ún Ó-zsinagóga, épült 1300 körül
- Új u. 28., az 1944-es gettó emléktáblájával
- Fegyvertár u. 5., volt zsidó elemi iskola, épült 1886-ban, Papp Károly emléktáblával
- Templom u. 23., neológ zsinagóga emléktábla
- Paprét 12-14., ortodox zsinagóga, épült 1891-be
- Paprét, Holokauszt emlékmű, állítva 2004-ben
- Paprét 26., volt Talmud Tóra iskola és ortodox hitközségi ház (mikve, imaterem, rabbi lakás, szukka)
AZ ORTODOX ZSINAGÓGA
A Paprét 12. szám alatti, historizáló stílusban épült ortodox zsinagóga
A Soproni Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség 1890 és 1891 között építette a Paprét 12. szám alatti zsinagógát Schiller János soproni építész tervei alapján, késői historizáló stílusban.
Az épület a földszinten a férfiak számára 197,6 m2-es, a nők számára kialakított U alakú galériaszinten 112,8 m2-es méretével megközelítette a Soproni Izraelita HitközségTemplom utca 23. szám alatti templomának léptékét. A birma – az ortodox előírásoknak megfelelően – a zsinagógatér középpontjában maradt, így a belső elrendezésben a hagyományos kétközpontúság elve érvényesült. A belső tér hosszanti falainak ablakait a földszinten és a karzatszinten is 5 cm széles díszítőfestéssel keretezték.
Az imaterem kupoláját építészeti elemeket tartalmazó, illuzionisztikus hatású falfestménnyel díszítette Steiner Rudolf festő. A zsinagóga belső terének leghangsúlyosabb része a fából készült, díszes tórafülke volt, melynek lenyomata a déli falon ma is látható.
Az épület telkének hátsó, udvari, bal oldali végében két helyiségből álló, kis épületet emeltek a sakter számára. Itt történt az állatok rituális előírás szerint való (kóser) levágása.
Az ortodox főrabbi tisztséget 1873-tól Grünvald Manó töltötte be, akit 1929-es halála után Posen Simon követett a rabbi székben. 1944-ben az ortodox zsinagóga a papréti gettó részévé vált.
A háború után, 1945-től az ortodox és neológ hitközség deportálásból és munkaszolgálatból visszatért tagjai együtt használták az épületet, melyet 1947-ben, a fertőszentmiklósi templom előadásából befolyt bevételből belülről renováltak.
Mivel a gyermekes családok az 1956-os események miatt kivándoroltak, a kis létszámú hitközség az épületet 1969-ben eladta. A zsinagóga homlokzatán 2004-ben helyeztek el fekete márvány emléktáblát a megmaradottak a holokauszt során meggyilkolt 1640 mártír emlékére.
Dr Tárkányi Sándor, az Elfeledett Soproniak Kiállítás kurátora.
AZ ÚJ- ZSINAGÓGA
A KÖZÉPKORI MAGÁNZSINAGÓGA (ÚN. ÚJ-ZSINAGÓGA, ÚJ U. 11.) KUTATÁSA ÉS HELYREÁLLÍTÁSA
Riedlmayer Gyula építész 1955-ben az Új utca 11. számú lakóépület hátsó traktusában egy két – szakaszos, bordás keresztboltozattal fedett helyiségre bukkant. Benne néhány gótikus, mérművel díszített ablakot is feltárt. E helyiségről az 1957-es, további – Sedlmayr János építészmérnök és Szakál Ernő kőszobrász irányításával végzett – kutatások bizonyították, hogy zsinagóga volt. A helyiség telken belüli elhelyezkedése, a terem magassága és gótikus boltozata, ablakainak mérművei, a keleti fal közepén megmaradt, a Tóra elhelyezésére szolgáló Áron-fülke és az e nyílásból kibontott timpanonkő mind a fenti állítást igazolták. Az 1959-re, az első ütemben elkészült helyreállítás során a zsinagóga terét üresen hagyták, csupán az Áron-fülke elé készült egy háromlépcsőnyi feljárat. Föléje a megtalált, háromkaréjos vakmérműves oromzati követ helyezték el, a mérműves ablakokat Szakál Ernő kőszobrász állította helyre, illetve pótolta. A belső térből akkor még hiányzott a legfőbb funkcionális elem, a középen álló felolvasó hely, a bima. A zsinagógatérbe egyedül csak a nyugati fal közepén lévő, előcsarnokból nyíló, kétszárnyú ajtón lehetett bejutni. Az ablaktalan, üres helyiséget 3 db, mennyezetről lelógatott egyedi lámpával világították meg.
A régészeti vizsgálat kiderítette, hogy a zsinagóga 1350 körül épült, az ablakok felső mérműves díszítéseit kb. egy évszázaddal később cserélhették ki. Dávid Ferenc kutatásai alapján az épület magánzsinagóga volt, és 1440-ig működött. Az épületről 1963-ban jelent meg egy kis ismertető füzet, „A soproni középkori zsinagóga” címmel. Szerzője az a dr. Scheiber Sándor volt, aki a feltárt faragványokból, leletekből a valamikori feltételezett funkciót – egyéb hasonló méretű és beosztású zsinagógatermekkel való összehasonlítás után – bizonyította. Az épület utcai, földszinti traktusában 1960- ban nyílt egy kis kiállítás, amely kb. tíz évig, az Új utca 22-24. szám alatti zsinagóga feltárásáig, helyreállításáig volt látogatható…
A teljes szöveg az Elfeledett soproniak – Családok, tárgyak, hagyományok című kötetben olvasható.
AZ Ó-ZSINAGÓGA
A KÖZÉPKORI KÖZÖSSÉGI ZSINAGÓGA (ÚN. Ó-ZSINAGÓGA, ÚJ U. 22-24.) KUTATÁSA ÉS HELYREÁLLÍTÁSA
Az 1960-as években Dávid Ferenc művészettörténésznek, a soproni belváros kutatójának állítását, miszerint az utca túloldalán, az Új utca 22-24. telkén is zsinagóga található, némi hitetlenkedés fogadta18. Dávid állítását a belváros elkészült, 1:500 léptékű vezérszint felmérésének vizsgálatára alapozta, hiszen ennek a háznak a belsejében egy olyan épületrész húzódott meg, melynek nagysága, téraránya, az utcavonaltól való távolsága zsinagógára utalt. Az 1967-ben készült részleges kutatás – Tóth Sándor kutató az udvari szárny folyosóján egy kapu felső ívmezejében gazdag vakmérműves díszítést talált – őt igazolta. Az épület udvarán körbeépített, lakóházzá átalakított, XIII. századi épület a kö- zépkori soproni zsidó közösség zsinagógájaként funkcionált, egészen az 1526-os kiűzetésükig. Az 1967-ben felfedezett kora gótikus zsinagóga együttesének részletes kutatását (1971-73 között) Dávid Ferenc már egyedül vezette. Az alaprajzi méretében kb. 6×9 méteres zsinagóga főterme lényegében a tetőzetig megmaradt. A rendkívül alapos, részletes falkutatás során az alábbi részletek kerültek elő: a fél oszlopokról induló háromszakaszos bordás boltozat lenyomata, illetve levésett kőfaragványai; a Tóra-tekercs őrzésére szolgáló Áron-fülke és kőkereté- nek darabjai; az előtte levő lépcső alapozása és korlátelemei; a felolvasó hely (bima) hatszögű alapozása; több fali fülke, amelyekben egykor az imakellékeket tartották; az előimádkozó ülőfülkéje az Árontól jobbra; valamint betekintő és áthalló nyílások. A kutató az egész együttes elrendezését is tisztázta…
A teljes szöveg az Elfeledett soproniak – Családok, tárgyak, hagyományok című kötetben olvasható.
A soproni izraelita temető
1. ábra. A soproni zsidó temetők légi fotója, az egykori és a tervezett épületek kontúrjaival (saját
szerkesztés).
1: a Soproni Izraelita Hitközség (1930-tól neológ) temetője (1869-),
1.a: a Füredi Oszkár soproni építész által 1948-ban átépített temetői csarnoképület (a fehér kontúr
az 1907-ben, Schármár Károly által tervezett csarnoképület eredeti méretét jelöli),
2: a Soproni Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség temetője (1913-),
2.a: az elpusztult ortodox temetői csarnoképület (1913-1945) egykori helye,
2.b: Grünvald Manó soproni ortodox főrabbi síremléke (1929),
3: az egykori tervezett út helye,
4: a Füredi Oszkár által 1946-ban tervezett közös szertartásépület kontúrja a mártírok
emlékművével (nem épült meg).
1850-ben az immár kb. 180 fős zsidó közösség keresetet nyújtott be Sopron városának, melyben egy temetőnek megfelelő telek átadását kérvényezték. Keresetüket azonban a város elutasította. A Soproni Izraelita Hitközség így végül 1869-ben vásárolta meg az úgynevezett „Leinsieder-telket”, melyen temetőt hozott létre. Ugyanebben az évben alakult meg a Chevra Kadisa Pollák Salamon elnökletével, akit 25 éves hivatali idejének évfordulóján (1895-ben) ezüst kupával ajándékoztak meg. Az első három soproni vén, akit 1869-ben eltemettek: Alt Éliás, Schlegel Sámuel és Scheidler Hermann voltak. Scheidler Hermann temetésekor fia, a Bécsben élő Scheidler báró 400 aranykoronát adományozott a temető kerítésének elkészítésére. A későbbiekben a Chevra a temetőt a szomszédos földek felvásárlásával két alkalommal megnagyobbította…
… A két soproni zsidó temetőben 1944-ig összesen 1303 személyt temettek el, 1945. után napjainkig pedig további 67 elhunytat helyeztek itt örök nyugalomba. A második világháború során – a deportálások és munkaszolgálat következtében – elpusztított soproni zsidó mártírok száma 1640 fő. A XIX. századtól Sopronban élő zsidóság nagyobbik részét a vészkorszak idején a magyar hatóságok lépésről lépésre mindenüktől megfosztották, majd 90 fős csoportokban a marhavagonokba nyomorítva továbbították őket német kivégzőiknek. A soproni holokauszt történetének vázlatos felidézését – korabeli dokumentumokkal és fotókkal illusztrálva – az „Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok/Forgotten Sopronians – Faces, Fates, Victims” című kötet első része tartalmazza; a tragédia személyes aspektusait a második részben bemutatott családok sorsán keresztül ismerhetik meg az Olvasók.
A teljes szöveg az Elfeledett soproniak – Családok, tárgyak, hagyományok című kötetben olvasható.
