Elfeledett Soproniak - Kötetek

Arcok, Sorsok, Áldozatok

Családok, tárgyak, Hagyományok

Arcok, Sorsok, Áldozatok

Elfeledett Soproniak - I. kötet

Elfeledett Soproniak

Arcok, Sorsok, Áldozatok

Az Elfeledett soproniak című kötet első része a soproni zsidóság közel 700 éves, zaklatott történetét beszéli el. A fejezet több, mint 30 eddig kiadatlan dokumentumot mutat be, főként a 19. és 20. századból.

A második rész 45 család és 15 egyén több generációig visszanyúló történetén keresztül idézi fel az egykori közösség 1944 előtti életét. A régi családi fotók mellett képeslapok, épületfotók, aprónyomtatványok, valamint több mint 25 holokauszttal kapcsolatos, túlélőktől származó eredeti irat eleveníti fel a 70 évvel ezelőtti időszak borzalmas történelmét. A kötet a 2014-ben nyílt Elfeledett soproniak kiállítás bővített anyagát öleli fel.

Olvasson bele a könyvbe!

Családok, tárgyak, Hagyományok

Elfeledett Soproniak - II. kötet

Elfeledett Soproniak

Családok, Tárgyak, Hagyományok

A holokauszt embertelen pusztításának következményeként a vidék Magyarországán – így Sopronban is – már alig pislákol a zsidó élet lángja. A 72 éve történt deportálások és munkaszolgálat következtében nemcsak a magyar zsidó családok, egyének, vállalkozások százai, ezrei tűntek el erről a környékről, hanem a hagyományos zsidó kultúra, egy 3500 éves bibliai kinyilatkoztatás és szövetség őrzői, képviselői is.

A kötet hét téma köré csoportosítva mutatja be az egyetemes és helyi zsidó kultúra sajátosságait, ismerteti az összegyűjtött tárgyak funkcióját, használatának módját, jellegzetességeit. A gazdagon illusztrált kötetben 86 tárgy- és 41 épületfotó, családok és egyének fotói, valamint korabeli dokumentumok segítik az Olvasót a téma megismerésében. A bemutatott hétköznapi, ünnepi és személyes tárgyak felidézik egy valaha virágzó, ám a II. világháború idején csaknem teljesen elpusztított helyi közösség sajátos világát. Emlékezzünk és emlékeztessünk, mert az élet Magyarországon szegényebb lett nélkülük.

Elfeledett Soproniak című könyv második kötete - Családok, tárgyak, hagyományok

Olvasson bele a könyvbe!

A szerzőről

Dr. Tárkányi Sándor

Tárkányi Sándor Kolozsvárott született 1971- ben, építész egyetemi oklevelét Pécsett szerezte meg. Doktori tanulmányait a PTE PMMK Breuer Marcell Doktori Iskolájában végezte, mestermunkája az „Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok” című kiállítás volt. 2010-től Sopron történeti belvárosának műemlék-felügyelője, számos tudományos publikációja jelent meg helyi és országos kiadványokban. Feleségével, Tárkányi Eszterrel közösen írták az „Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok/Forgotten sopronians – Faces, fates, victims” című, a kiállításon bemutatott családok történeteit összefoglaló könyvet.

ismét mind a 2 kötet rendelhető

Elfeledett Soproniak című könyv első kötete - Arcok, Sorsok, Áldozatok

Elfeledett Soproniak

Arcok, Sorsok, Áldozatok
4450,- Forint
  •  
Újra kapható
Elfeledett Soproniak című könyv második kötete - Családok, tárgyak, hagyományok

Elfeledett Soproniak

Családok, Tárgyak, Hagyományok
2950,- Forint
  •  

A könyvek megrendeléséhez kérem vegye fel a kapcsolatot Dr. Tárkányi Sándorral emailben: sopronbefore1944@gmail.com vagy az itt található űrlapon keresztül!

Az üzenet elküldését követően egyeztetéssel az Ön igényeinek megfelelően személyes átvétellel vagy postai küldeményként is megrendelheti a második Elfeledett Soproniak kötetet.

A postai küldemény költségei a Magyar Posta által megszabott díjszabásnak felelnek meg. (körülbelül 990 forint)

Scroll to Top